×

Sütik kezelése

Műholdas autóvédelem

Az Ön pihenését hányszor zavarta meg egy autóriasztó, melyre a kellemetlen hangzavaron túl gyakorlatilag senki sem fordított különösebb figyelmet? A legtöbb ilyen esetben ráadásul ki sem derül, hogy valós riasztásról van-e szó. Ezzel szemben tudta Ön, hogy az elmúlt években átlagosan több, mint 6.000 autót tulajdonítottak el jogtalanul Magyarországon, ennek nagy részét Budapesten? Nem véletlen, hogy a nagy értékű autók tulajdonosai egyre komolyabb védelmi berendezésekkel látják el a tolvajok számára népszerű BMW, Mercedes, Audi, Lexus, Volvo gépjárműveiket. A műholdas autóvédelem ezekben a típusokban szinte alapfelszereltségnek számít, azonban már a középkategóriás autókba is egyre komplexebb védelem kerül, hiszen jobb félni mint megijedni.

Társaságunk gépjárművédelmi megoldásai és az ehhez kapcsolódó fejlesztések is ezekre a tendenciákra reagálnak. A beszerelt védelmi eszközeink nem kizárólag a gépjármű pozícióját határozzák meg – a GPS megoldást használva – lopási helyzetben, hanem egyéb olyan szolgáltatásokkal is ki lettek egészítve, amelyek tovább növelik ügyfeleink biztonságérzetét. Ilyenek a rablásgátló és pánik funkciók, amelyek akkor segíthetnek, ha a támadáskor Ön éppen az autóban tartózkodik.

Elmondható tehát, hogy a műholdas autóvédelem több, mint egy átlagos autóriasztó. Távfelügyeleti központunkban diszpécsereink a nap 24 órájában, az esetleges riasztási helyzetben megteszik a szükséges intézkedéseket. Képesek távolról az autó megállítására, de szükség esetén saját biztonsági szolgálatunkat vagy a rendőrséget is a helyszínre irányítják, rendszer ráadásul képes információt küldeni biztonsági központunkba az autó egyes egyéb fizikai paramétereiről is, így a legtöbb veszélyhelyzetben képesek vagyunk megvédeni Önt és értékes tulajdonát.

Autóvédelmi csomagok

Professional

Premium

Premium+

Audi Premium+Audi specifikus szoftver

24 órás központi felügyelet
Műholdas helymeghatározás
Riasztás esetén ügyfél tájékoztatása
Lopás esetén kivonulás Magyarország területén
Motor távleállítása (feltétele az indításgátló beszerelése)
Sofőr PIN kódos azonosítása
Szerviz üzemmód
Másodlagos tartalék tápellátás
Napi tesztjelzés
Csomagtér védelem
Rablásgátlás
Indításgátlás
Akkumulátor szabotázsfigyelés
Központizárral összehangolt működés
Sofőr közelítő kártyás azonosítása  
Motortér védelem  
Emelés érzékelő      
Pánik funkció      
Ingyenes Assistance szolgáltatás 1 év 2 év 2 év folyamatos
Opcionális kiegészítő szolgáltatások
Pánikjelző
Közelítő kártya
Emelésérzékelő
Kiegészítő akkumulátoros sziréna
Ultrahangos utastérvédelem
Kiegészítő akkumulátoros sziréna
Ultrahangos utastérvédelem
Emelésérzékelő
Pánikjelző
Kiegészítő akkumulátoros sziréna
Ultrahangos utastérvédelem
Kiegészítő akkumulátoros sziréna
Ultrahangos utastérvédelem
Emelésérzékelő
Pánikjelző
  Érdekel Érdekel Érdekel Érdekel

Ajánlatkérés



Autóvédelem alapszolgáltatás

A beszerelt berendezés folyamatosan követi és nyilvántartja a gépjármű pozícióját a GPS műholdak segítségével, emellett különböző módszerekkel képes azonosítani a sofőrt is. Amennyiben a gépjárműben riasztási esemény történik (lopáshelyzet, rabláshelyzet, pánik riasztás) az eszközben elhelyezett SIM kártya segítségével elküldi a MOBIL GPS HUNGARY távfelügyeleti központjába a gépjármű pozícióját és a riasztási eseményt. A 24 órás távfelügyeleti központban lévő diszpécserek a beérkezett információk alapján megteszik a szükséges intézkedéseket.

Intézkedések

Az intézkedés sokféle lehet attól függően milyen esemény történt, illetve hogy Ön milyen szolgáltatási csomagra fizetett elő. Lopáshelyzetben álló autónál szerződött vagyonvédelmi cég végzi a helyszíni ellenőrzést, mozgó helyzetben, illetve rabláshelyzetben a magyar rendőrség kerül bevonásra. Mindkét esetben lehetőség van az autó motorjának távolról történő blokkolására, természetesen ez mozgó járműnél csak ellenőrzött szituációban lehetséges. Prémium autóvédelem szolgáltatási csomag választásnál lehetőség van intézkedés indítására akkor is, ha az autót vontatva próbálják eltulajdonítani. Pánik jelzés esetén szintén a rendőrséget értesítjük, kivéve ha a jelzés balesethez kapcsolódik, mert ekkor lehetőség van a mentők pontos helyszínre küldésére is.

Plusz szolgáltatások

Számos kiegészítő eszköz és szolgáltatás vehető igénybe, amelyek az ügyfelek kényelmét és biztonságát növelik. A sofőr azonosítása történhet kulccsal, PIN kóddal, de akár zsebben hordható közelítő kártyával is. A gépjármű szinte minden része védhető, így a motortér és a csomagtartó is. Ügyfél igény alapján a távfelügyeleti szoftver SMS-ben értesítést tud küldeni a gépjárműtől érkező riasztás esetén. Az autóban keletkezett üzemzavar elhárítására pedig a MOBIL GPS HUNGARY Asssistance szolgáltatása áll rendelkezésre.

Gyik

Beszállás után a készülék átáll automatikusan kódpados állásra, ha ez megtörtént, üsse be az azonosító kódját.

Kb. 5-6 hónapig jó az elem, ha már kezd lemerülni, akkor a beszállásnál csipog a készülék.

Nyissa ki kulccsal az autót, majd a kódpadon üsse be a kódját, vagy kérjen szervízállást a diszpécser szolgálattól a +36 1 414 80 20-as telefonszámon.

Mindenképpen vegye le a kódkérést a készülékről (5-ös gomb hosszan majd KOD #), és a diszpécsertől kérjen szervízállást és egyben jelezze, hogy meddig lesz a gépjármű szervizben, hogy később tudjuk aktiválni a szolgáltatást.

1 dudálás esetén a kiegészítő modulok valamelyike (ultrahang, emelésérzékelő) riaszt. Teendő: húzza fel az esetlegesen lent felejtett ablakot, vagy parkoljon kevésbé lejtős helyen.
2 dudálás esetén a motortér vagy a csomagtér ajtó van nyitva. Zárja be a nyitva maradt ajtót.
3 dudálás esetén az ajtók valamelyike nyitva maradt. Zárja be a nyitva maradt ajtót.

Az előre megadott titkos azonosítóval igazolnia kell magát, ha a helyszínen tartózkodik állítsa alap állapotba a készüléket a kód beütésével. Lehetősége van Önnek is kezdeményezni a tévesen okozott riasztást a diszpécser felé lemondani a megadott diszpécser telefonszámon. (+36204663091 v. +36209154539). Ha nincs a gépjármű mellett akkor a diszpécser tovább intézkedik.

Akkumulátor csere előtt jelezze a diszpécsernek, mert riasztani fog a központba az autó.

Az esetek nagy többségénél van rá lehetőség, keresse meg műszaki kollégáinkat az alábbi elérhetőségeken. +36-1-414-8020(3-as gomb); +36-1-414-8041(3-as gomb).

Pirosan villog: élesített állapot.
Zölden villog: nem kér kódot semmilyen esetben sem a készülék.
Narancs (régebbi készülékeknél): szervízállás.
Piros-Zölden felváltva villog (újabb készülékeknél): szervízállás.

Címünk: 1155 Bp. Alkotmány utca 4. Bejáratunk az M3 kivezető szakaszán van, a Vidámparktól a második OMV benzinkút után 50 méterre.

Árajánlatot az ertekesites@gpsalkalmazasok.hu e-mail címen kérhet.

„Szervizmód”-ba a kódpad (5-ös gomb hosszan majd KÓD és #) segítségével lehet állítani a berendezést, ezzel a kódkérést tudja kikapcsolni a készülékben, azaz beszálláskor nem kell azonosítani, valamint menet közben, az ajtó nyitása és zárása alkalmával nem kell kódot ütni. Közelítő kártyás készüléknél először át kell állítani a készüléket kódpados üzemmódra kártyás üzemmódból (1-es gomb hosszan KÓD #). A „Szervizmód” funkciót akkor javasolt használni, amennyiben javításra, szervizelésre kell idegen helyen hagynia az autóját. A riasztó funkció ebben az üzemmódban tovább működik, azaz az autó lopás elleni védelmi funkciói működnek a távirányítóval történő zárás után.

A szervízállást az operátor elektronikusan tudja aktiválni. Ebben az üzemmódban teljesen kikapcsolódik a rendszer. Az akkumulátor cseréje esetén ez az üzemmód megszűnik.

Abban az esetben, ha szerződéskötéskor erre jogosultságot adott, akkor a diszpécsereken keresztül van rá lehetősége.

24 órás asszisztencia szolgálatunk van, probléma esetén keresse diszpécsereinket a megadott elérhetőségeken.

Amennyiben műszaki problémája van a készülékkel, 24 órás asszisztencia szolgáltatásunk áll rendelkezésre. Hívja diszpécsereinket a megadott elérhetőségeken.

Amennyiben riaszt az autó de az operátor nem tudja a tulajdonost elérni, abban az esetben leblokkolja az autót, hogy megakadályozza az esetleges indítás lehetőségét. A motor blokkolásának feloldása miatt hívja diszpécserünket a megadott elérhetőségeken.

Szerződés módosítással kapcsolatban forduljon értékesítő kollégáinkhoz a +36 1 414 8020-as telefonszámon vagy az ertekesites@gpsalkalmazasok.hu email címen.

A gépjármű akkumulátorának alacsony szintre esetén
Riasztás esetén, amennyiben diszpécserünk nem tudja Önt elérni
Amennyiben a gépjárműben elhelyezett berendezés nem tud tesztjelzést küldeni a központunk felé
Mobil szolgáltatónál fellépő üzemzavar esetén.
Diszpécser telefonszáma: +36-20-915 4539 vagy +36-20-466 3091

A gépjármű beindítása után 1 perccel aktivizálódik a rablásgátló funkció, ami azt jelenti, hogy ha kinyílik a vezető oldali vagy a többi ajtó közül bármelyik (programozástól függően ) majd záródik, a záródás pillanatában kódot kér a készülék. Amennyiben nem kerül a kód beütésre, a rendszer riasztási folyamatot indít. A vészvillogó és a kürt működtetését követően leállítja az autót. Csak a kódpados és a kulcsos azonosítású készülékeknél kell kikódolni a riasztót, a közelítő kártyás azonosítású rendszereknél a berendezés automatikusan lekezeli a kódkérést.